(hu) Guru Siyag Jóga

Minden harag, abból ered, hogy szeretnénk az eseményeket kontroll alatt tartani, viszont, ha ez nem sikerül, mérgesekké válunk.

Ez az érzés, olyan erősen áthat bennünket, hogy amikor nem sikerül valami, kirobbanunk.

A harag életben tartja az embert. „ Amikor dühösek vagyunk, távolság alakul ki köztünk és a többi ember között, sokszor javíthatatlan sérüléseket okozunk vele másoknak”.

Extrém esetekben, a harag olyan eseményeket generál, melyekkarmikusan életreszólóan megkötnek bennünket.

Terapeuták és egyéb orvosok, számos stresszcsökkentő módszert ajánlanak: pl hogy fejezzük ki az érzéseinket, legyünk asszertívak, vagy fojtsuk el, irányítsuk, valami építő jellegűmunkába, esetleg végezzünk légzőgyakorlatokat.

Bizonyos esetekben, az azonnali hatás elérésére nyugtatókat is írnak fel.

Ezek a fent említett módszerek hatásosak, de csak egy bizonyos szintig.

Pillanatnyilag, akár segíthetnek is az adott embernek, de nem okoznak végleges megszabadulást ettől az érzéstől.

Más szóval élve, ezekkel a módszerekkel annyit lehet csak elérni, hogy felelősséget vállalunk a haragunkért, és befelé irányítjuk, ez azonban nem jelenti azt, hogy teljesen és véglegesen eltűnt belőlünk.

A harag kifejezése, Siyag mester szavaival élve, egy soha véget nem érő folyamat. „Saját haragunkat, a másik emberre vetítjük”.

A másik ember, egyáltalán nem fogadja örömmel ezt az érzést.

A megtorló reakció, a kirobbanásunkra adott válasz.

És ennek a folyamatnak soha nem lesz vége. Olyan, mintha valakit szándékosan bekoszolnánk, és válaszul nem várnánk el azt, hogy visszakapjuk.

Természetesen mi is vissza leszünk koszolva! Az emberek tönkreteszik egymást, generációkon keresztül, mert haragjuk gyűlöletté fajul és nem tudnak ebből a körforgásból kiszakadni. „Hogyan állítsuk meg ezt a körforgást?”

Siyag mester azt mondja, hogy a haragot szét lehet szórni meditáción keresztül egy vég nélküli óceánba.

Ahelyett, hogy dühösek lennénk, nézzük a dolgokat tárgyilagosan- a harag– egy önmagától létező érzés, melynek semmi köze nincs az adott emberhez, vagy eseményhez.

error: Content is protected !!